...leírnom....
Előzmények... van két beaglenk, régóta velünk élnek. Egy kan (Barnus, Ő bicolor, kétszínű : fehér és barna), aki a lányokkal együtt nőtt fel, akkor kaptuk, amikor kiköltöztünk a kertes házunkba.
Aztán egy csere folytán hozzánk került évekkel ezelőtt egy szuka is (Bézi, Ő tricolor: barna, fekete, fehér).
Kenelben tartjuk őket.
Történet... ma reggel pakolom be a mosatlant a gépbe, éppen kilátok a konyhából az udvar egyik
csücskére és ekkor látom, hogy Barnus kint játszik az udvaron.
Szaladok ki, hogy mi van, hogy jött ki? Amint meglát már rohan is vissza a kenelbe, tudja, hogy nem szabad csak úgy kijönnie.
Keresem Bézit... sehol sincs! :-(
Minden létező helyet bekeresek .... semmi!
Kijön a szomszéd asszony, nem látta Ő sem.
Kirohanok az utcára ... semmi!
Aztán jönnek, mennek az utcabeliek, hogy fél órája látták abba az irányba menni.....
Felkeltem Vivit, hogy pattanjon biciklire ( rá hallgat Bézi, engem kiröhög ... :-) ). Vivim álmosan, pizsamában, kutya kajával a zsebében biciklire ül, bejárja a környéket, az utcabeliek mondása szerint....
Bézit nem találta.
Erre, AMI a legjobban felbosszantott az egészben... kidöcög a másik szomszéd az utcára.... miszerint náluk volt a kutya, át is csengetett hozzánk a veje, de nem mentünk ki, így úgy gondolták, hogy biztos nem vagyunk itthon, aztán útjára engedte a kutyát!!!!! Na most ki szerint normális ez??????
Ismeri, tudta, hogy a miénk!!! A csengőt nem nyomta meg, mert nem szólt.
Könyörgöm csak annyit kellett volna tennie, hogy megfogja és berakja a kapunkon belül!
DE nem, elengedte!
Mi meg kereshetjük.... sehol sem találjuk! :-(((
Hívom Attilát, mivel már tehetetlen voltam, nem láttam a pipától, hogy jöjjön haza, kocsikázza körül a környéket ... hátha.
Jött, kocsikázott, semmi!
Mély letargia az egész családon, főleg a három gyermeken......
Tartottam magam, de legszívesebben jól ... nem is tudom mit csináltam volna a kedves szomszéddal...
Mondtam a gyerekeknek, hogy ne reménykedjenek benne, hogy valaha hazakerül Bézi! Megértették, de nagyon szomorúak voltak!
Aztán elmentünk Anyumék, most én voltam a soros az ebéd főzésben, semmi kedvem nem volt itthon főzőcskézni, így ott csináltam meg.
Ebéd után Anyum csinált két kávét, Attila pillanatok alatt megitta, én szeretem szürcsölgetni, kiélvezni.
Jól össze is vesztünk, mert Ő már menni akart vissza dolgozni, de előtte még Bencét meg engem haza kellett volna hoznia, én meg jól elpiszmogtam a kávémmal. Ezen jól berágott ... pasi...
Aztán elindultunk... megálltunk a Sportcsarnok kereszteződésénél és láss csodát!
A szembeni oldalon ott sétál a sövény mellett Bézi!!!
A szívem majd kiugrott a helyéről! Menni még nem tudtunk, mert jöttek az autók!
Azon imádkoztam, hogy ki ne ugorjon az úttestre... csak egy kicsit maradjon még nyugton.
Elindultunk.... majdnem kiugrottam a száguldó autónkból, Ati jól le is szidott... azt sem tudtam hogy öleljem Bézit!
Bepakoltuk a kocsiba. Itthon megfürdettük, megetettük, megitattuk!
El sem hiszem, hogy ennyire mázlisták vagyunk!!!
Happy end! :-)))
Előzmények... van két beaglenk, régóta velünk élnek. Egy kan (Barnus, Ő bicolor, kétszínű : fehér és barna), aki a lányokkal együtt nőtt fel, akkor kaptuk, amikor kiköltöztünk a kertes házunkba.
Aztán egy csere folytán hozzánk került évekkel ezelőtt egy szuka is (Bézi, Ő tricolor: barna, fekete, fehér).
Kenelben tartjuk őket.
Történet... ma reggel pakolom be a mosatlant a gépbe, éppen kilátok a konyhából az udvar egyik
csücskére és ekkor látom, hogy Barnus kint játszik az udvaron.
Szaladok ki, hogy mi van, hogy jött ki? Amint meglát már rohan is vissza a kenelbe, tudja, hogy nem szabad csak úgy kijönnie.
Keresem Bézit... sehol sincs! :-(
Minden létező helyet bekeresek .... semmi!
Kijön a szomszéd asszony, nem látta Ő sem.
Kirohanok az utcára ... semmi!
Aztán jönnek, mennek az utcabeliek, hogy fél órája látták abba az irányba menni.....
Felkeltem Vivit, hogy pattanjon biciklire ( rá hallgat Bézi, engem kiröhög ... :-) ). Vivim álmosan, pizsamában, kutya kajával a zsebében biciklire ül, bejárja a környéket, az utcabeliek mondása szerint....
Bézit nem találta.
Erre, AMI a legjobban felbosszantott az egészben... kidöcög a másik szomszéd az utcára.... miszerint náluk volt a kutya, át is csengetett hozzánk a veje, de nem mentünk ki, így úgy gondolták, hogy biztos nem vagyunk itthon, aztán útjára engedte a kutyát!!!!! Na most ki szerint normális ez??????
Ismeri, tudta, hogy a miénk!!! A csengőt nem nyomta meg, mert nem szólt.
Könyörgöm csak annyit kellett volna tennie, hogy megfogja és berakja a kapunkon belül!
DE nem, elengedte!
Mi meg kereshetjük.... sehol sem találjuk! :-(((
Hívom Attilát, mivel már tehetetlen voltam, nem láttam a pipától, hogy jöjjön haza, kocsikázza körül a környéket ... hátha.
Jött, kocsikázott, semmi!
Mély letargia az egész családon, főleg a három gyermeken......
Tartottam magam, de legszívesebben jól ... nem is tudom mit csináltam volna a kedves szomszéddal...
Mondtam a gyerekeknek, hogy ne reménykedjenek benne, hogy valaha hazakerül Bézi! Megértették, de nagyon szomorúak voltak!
Aztán elmentünk Anyumék, most én voltam a soros az ebéd főzésben, semmi kedvem nem volt itthon főzőcskézni, így ott csináltam meg.
Ebéd után Anyum csinált két kávét, Attila pillanatok alatt megitta, én szeretem szürcsölgetni, kiélvezni.
Jól össze is vesztünk, mert Ő már menni akart vissza dolgozni, de előtte még Bencét meg engem haza kellett volna hoznia, én meg jól elpiszmogtam a kávémmal. Ezen jól berágott ... pasi...
Aztán elindultunk... megálltunk a Sportcsarnok kereszteződésénél és láss csodát!
A szembeni oldalon ott sétál a sövény mellett Bézi!!!
A szívem majd kiugrott a helyéről! Menni még nem tudtunk, mert jöttek az autók!
Azon imádkoztam, hogy ki ne ugorjon az úttestre... csak egy kicsit maradjon még nyugton.
Elindultunk.... majdnem kiugrottam a száguldó autónkból, Ati jól le is szidott... azt sem tudtam hogy öleljem Bézit!
Bepakoltuk a kocsiba. Itthon megfürdettük, megetettük, megitattuk!
El sem hiszem, hogy ennyire mázlisták vagyunk!!!
Happy end! :-)))
8 megjegyzés:
De jó, hogy megvan! Reméltem, hogy ez lesz a történet vége :)
úgy izgultam én is, de nagyon örülök hogy megvan a kutyus:o)))
azt már tudod, hogy hogy jöttek ki a kenelből?
szomszéd:/ inkább nem mondok semmit
Húú, mi történt veletek tegnap óta, mióta eljöttem! De a szerencse a szerencsétlenségbe, hogy meglett a kutyus, és épségben. Most értem haza, találkoztam Attiláddal is, úgy integetett ki a kocsiból, hogy csak na! :))))))))
Huhhh, megkönnyebbülés. Én minden állatot megsiratok. A cicánkat tavaly ütötte el egy autó, de (nem viccelek) 2 hónapig sírtam. Ez már nem normális, tudom, de nagyon hozzám nőtt. Mikor elment, egy breki jelent meg reggel a lépcsőnkön (égi jelnek véltem).:-)
Örülök, hogy meglett!!!!!
Nézz be hozzám, van ott neked valami!
Szép napot!
Huhh, megijedtem, de jó lett a vége.
A szomszédod ...őőőő ...no complett ja nem no comment :-)
De örülök, hogy végül meglett:)
Az ilyen sztoriktól én ki tudok akadni.
A kenel ajtaja valószínű nem lett jól bezárva, de hogy az udvarból hogyan jött ki az rejtély.
Szegény cica, de sajnálom. :-(
Pár napig figyeltem Bézit, tudatosan.
Szerintem egy hatalmas lelki trauma érte! :-(
Vivienem tesztelte...
Kinyitotta a kenel ajtaját, aztán gyorsan elbújt, figyelte Bézi reakcióját, aki most ki sem mert jönni, berohant a házába.
Nem tudom mi történhetett vele a kalandos kóborlás közben.
Örülök, hogy jó lett a vége :)
Megjegyzés küldése