Translate

2009. június 24., szerda

Csak úgy ...

Köszönöm szépen megvagyunk!

Publikus mutatni valóm sajnos nincs, de egy 100*100 szemes telibe hímzett KM-es hímzéssel kész vagyok, így a bevállalt ötből, három kész, kettő már Macsinál.

Lett volna mit mutogatni, de balga mód elfelejtettem lefotózni! :-(
Lilla tanítónénijeinek készítettem apróságokat. A hittanos tanítónéni két angyalkás hűtőmágnest, a két tanítónénije pedig egy-egy pinkeep-et kapott. Lanarte kék virágos képéből választottam két virágot hozzá, a kék pipacsot és a búzavirágot. Szépek lettek. Móni (Picurka) látta őket élőben, igaz még készre varrás előtt.

Voltunk templomban. Nem igazán szoktunk templomba járni, de mivel Lillám a hittanos osztályba jár, így a nagyobb eseményeket ott is megünnepli az osztály, készülnek műsorral is.
Szóval, volt hittanos évzáró. Még külön bizonyítványt is kaptak, ami számomra t*k furi volt.

Megvolt a "rendes" évzáró is. Mindkét lánykám kitűnő lett. Vivim kimagasló tanulmányi eredményeiért nevelőtestületi dícséretben részesült.

Lillám 17-e óta úszótanfolyamra jár. Nagyon szépen halad, már nemsoká elsajátítja a technikát, de most egy kicsit szünetelteni kell a további órákat, mert hiába a 40-es faktorszámú naptej, nagyon csúnyán leégett. :-( Nagyon csúnya a kis bőre, így nem merem engedni úszni, még jobban kiázna a bőre a vízben, de a felülfertőződéstől is félek. Ma beszélem meg a tanárával, hogyan tudnák átrakni a megmaradt óráit.


Na és persze itt az építkezés....
A falak vázszerkezetei állnak (végre), a vízszerelő elkezdte a fürdőszobai bekötéseket.
A villanyszerelő második napja dolgozik már a bekötéseken.
Végre, végre látszik a haladás.
Nehéz így, hogy Attilám csinálja, mert közben még dolgoznia is kell,
hála' van munkája rendesen.


Móni játékra hívott, amit ezúttal is köszönök neked!
Ebben a játékban 6 nem túl lényeges dolgot kell elárulni magamról.
Íme a játékszabályok:
Mondjunk el magunkról 6 NEM túl lényeges dolgot, amit kedvelünk.
Említsük meg linkkel aki játékra hívott minket.
Válasszunk 6 blogolós társat, akinek továbbadjuk a játékot.

Íme a 6 dolog:
1. Imádom a levendulát és a tulipánt.
2. Szeretnék megtanulni horgolni és varrógéppel varrni.
3. Kávéfüggő vagyok.
4. Sokszor lusta vagyok felbobinázni a fonalaimat.
5. Imádom az eső utáni illatot.
6. Kedvenc csokim a Milkás marcipánkenyér.

8 megjegyzés:

Melinda írta...

De jó hallani felőletek!

"Milkás marcipánkenyér"???
A Milkát és marcipánt én is imádom,de együtt még nem próbáltam!

Carol Anna írta...

:-))) Pedig itt vagyok minden nap, olvaslak Benneteket, de kicsit fusztrált vagyok, hogy nem tudok mutatni semmit. Pedig böktem már vagy 23 000 xszemet, ami még nem publikus.

Karácsony előtt szoktam megrohanni a Milkás pultot a Metró-ban. Biztos lehet évközben is kapni, de én ilyenkor szoktam ráakadni.
Képzelj el egy kicsi, hosszúkás kenyeret, tiszta marcipánból, ami le van öntve Milka csokival, ez a kenyér héja. Nagyon fincsi! :-D

Timici írta...

jó hogy jelentkeztél:o)))
Milkás maricpánkenyér, tyű de fini lehet, imádom a marcipánt!!!
épp most csodáltam meg a levendulámat a kertben, sürögnek-forognak a méhek rajta, olyan jó nézni:o)
házépítéshez nagy kalappal!!! talán egyszer mi is belevágunk, de addig is elég volt azt végigasszisztálni, ahogy ez a sorházi lakásunk épült:S pedig tényleg alig volt vele tennivalónk, mégis nagyon stresszes volt(hitel, szoc.pol. stb.):(
lányok eredményeihez gratula! büszke lehetsz rájuk:o)

Móni írta...

Köszi, hogy játszottál velem! :)
Lassan össze kellene hozni a következő talit, amin festünk is! :))

Unknown írta...

Csajsziknak gratulálunk a bizihez!

jutka írta...

Nagyon zajlik körülötted az élet. Kíváncsivá tettél a "23 000 xszemre", ami nem publikus még.
Kár, hogy nem fotóztad az ajándékokat, nem csak gyönyörködni jó az ilyesmikben, hanem ötletet és ihletet is adnak. Bár nekünk már nincs tanító nénink, de azért kollégák, barátok mindig vannak.

Móni írta...

Nézz be hozzám, vár ott rád valami! :))

CathlenKata írta...

Kukk be hozzám :-)

Valami mást is tanultam. Azt, hogy ahogy öregszem, elveszítek olyan dolgokat, amiket sajnálok. Például... a tejfogaimat, amelyek idővel helyet adnak a vasfogaknak. De ennél fontosabb dolgok is elvesznek..., barátok. És csak reménykedhetünk, hogy a hamis barátok vesznek el, akikről kiderült, nem igaziak. Ha szerencsém van, az igazi barátaim megmaradnak, azok, akik mindig is mellettem álltak..., pedig nem mindig hittem.
- Meg Cabot-

Gyermekeim

Lilypie Lilypie Lilypie Kids Birthday tickers